Utolsó csepp a pohárban
2091-re elfogy a víz bolygónk nagy részéről. A Kárpát-medencei Köztársaság a kevés olyan területek egyike, ahol még maradt belőle egy kevés.
Visszaemlékezések alapján kiderül, hogy 2086-ban terrortámadások egész sorát hajtotta végre egy szélsőséges nézeteket valló környezetvédelmi csoport azzal a céllal, hogy az emberiséget eltöröljék a Föld színéről. Az öngyilkos merénylők meggyőződése szerint a bolygót az emberek csak kihasználták, leamortizálták, amiért bűnhődniük kell.
A terrortámadások okozta káoszt kihasználva új elnök került hatalomra, aki minden korábbinál kegyetlenebb diktatúrát vezetett be. A rendbontások megfékezésére hivatkozva az állampolgárok széles körű megfigyelését vezette be. Létrehozta a Védelmi Ügyosztály nevű szervezetet, melynek őrei rendszeresen visszaéltek hatalmukkal. Valamint olyan – súlyos mellékhatásokkal járó – gyógyszerkísérleteket engedélyezett, melyek célja az emberek vízigényének csökkentése. A szinte élhetetlen diktatúra megdöbbentő mindennapjaiba egy tizennyolc éves lány, Kriszta történetén keresztül nyerhetünk bepillantást.
Versandkostenfreie Lieferung! (eBook-Download)
Als Sofort-Download verfügbar
- Artikel-Nr.: SW9786156153746450914
- Artikelnummer SW9786156153746450914
-
Autor
Horváth Kamilla
- Verlag Könyv Guru
- Seitenzahl 240
- Veröffentlichung 20.10.2021
- ISBN 9786156153746
- Verlag Könyv Guru