Fejedelmi bálvány

„Frigyes Ágost, másképpen Erős Ágost szász választó és utóbb lengyel király, mintaképe volt a versailles-i példa után loholó német választófejedelmeknek. Köteteket írtak ugyan össze róla, mégsem haladhatok el mellette; az ő alakja nélkül hiányos maradna az épületes arcképcsarnok. Ami a köteteket illeti, nem annyira kevéssé dicsőséges politikai szereplésével szolgált rájuk, mint inkább őrületszámba... alles anzeigen expand_more

„Frigyes Ágost, másképpen Erős Ágost szász választó és utóbb lengyel király, mintaképe volt a versailles-i példa után loholó német választófejedelmeknek. Köteteket írtak ugyan össze róla, mégsem haladhatok el mellette; az ő alakja nélkül hiányos maradna az épületes arcképcsarnok. Ami a köteteket illeti, nem annyira kevéssé dicsőséges politikai szereplésével szolgált rájuk, mint inkább őrületszámba menő pazarlásai és a szeretőtartás körüli csúcsteljesítményei ihlették meg az életrajzírók tollát. Protestánsnak született és nevelkedett, de amikor kinyújtotta kezét a lengyel korona után, a katolikus vallást is hozzá kellett markolnia. Nem sokat habozott, otthagyta a protestáns istent, akinek kegyelméből eddig uralkodott, és hűséget esküdött a katolikusnak…”

weniger anzeigen expand_less
Weiterführende Links zu "Fejedelmi bálvány"

Versandkostenfreie Lieferung! (eBook-Download)

Als Sofort-Download verfügbar

eBook
2,78 €

  • SW9789633762745450914

Ein Blick ins Buch

Book2Look-Leseprobe

Andere kauften auch

Andere sahen sich auch an

info