Az eretnek

Róma, 1542 ősze. A hatvanhét éves Michelangelónak be kell fejeznie II. Gyula pápa síremlékét, azt a becsvágyó tervet, amelynek a megvalósítását közel negyven évig halogatta. A Róma kifosztásának történelmi viharában megtépázott Örök Város nemcsak a háborús veszteségeket nyögi, hanem a protestantizmus nyugtalanító szellemének térhódítását is.

Az új szellemi áramlatok Michelangelóhoz barátnője, a nemes Vittoria Colonna költőnő révén jutnak el, aki összeismerteti őt a spirituálisokkal. A katolikus egyház „bajnokát” egy Luther tézisein nevelkedett „szektával”.


Michelangelo csakhamar a római Szent Hivatal, az inkvizíció célkeresztjében találja magát: kémet állítanak rá, felgöngyölítik nemkívánatos kapcsolatait, eljutnak a „szektához”, Reginald Pole bíboros eretnek köréhez, amely a pápai udvar félelme szerint egyház akar lenni az egyházban. Reginald Pole ott hirdeti az evangéliumi tisztaságot, az Istennel való kapcsolat – közvetítő nélküli – lényegét, ahol mindennapos gyakorlat a bűnbocsánati cédulák árusítása.


Michelangelo olyannyira meghasonlott a képmutató és korrupt katolikus egyházzal, hogy befogadja a spirituálisok tanait.


A kereszténység legnagyobb tolmácsolója, akit gyötörnek a megbízói és üldöz az inkvizíció, II. Gyula síremlékének az utolsó változatát úgy alakítja át, hogy akár máglyára is juthatna miatta…


„Mózes most már balra tekintett. Nem a Szent Péter láncai előtt tisztelgő oltárra nézett, ahol bűnbocsánatot lehetett nyerni. Messze elfordult attól az egyháztól, amely elveszítette önmagát.


Úgy érezte, a saját képmását alkotta meg.”