Az aranyhajú

„– Ne higgyenek neki! Csirkefogó,




szélhámos, a haja sem igazi. Fodrászhoz jár. Isten bizony festeti, és tartós




hullám van benne. Száradjon el a nyelvem, ha hazudok. Eddig nem árultam el, de




most csak tudják meg!… Nem is volt kombájnos sohasem.







Másnap a tél hírnökeként leszállt a




köd. Azt hiszik az emberek, a ködben kiabálhatnak, mintha falak vennék körül,




pedig inkább még szárnyakat kapnak ilyenkor a szavak. Az asszonyok megint




összefutottak nálunk a kút körül. Összefutottak, és lett olyan csiripelés,




mintha seregélyek szállták volna meg a szőlőnket. Az állami gazdaságból idehallatszott




a férfiak kapájának harsogása, a ködbe bújt asszonyok mégis úgy beszéltek,




mintha szavukat senki nem hallaná. De hallották az emberek. Kapával a vállukon




feljöttek olyan magasra, hogy kilátszottak a ködből. Az asszonyok még ekkor sem




hagyták abba, sőt, egyre jobban nevettek, összecsapkodták a kezüket, úgy csodálkoztak




a kombájnos aranyhaján.”





weniger anzeigen expand_less