A chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai - főként a lányok - gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön-nő az indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért.
Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom. Végül elérkezik az érettségi bál estéje, ami felejthetetlen lesz mindenki számára, és örökre megváltoztatja a város életét.
A Carrie Stephen King sorrendben negyedik regénye, mégis elsőként jelent meg, és zajos sikert aratott: egy év alatt több mint egymillió példányt adtak el belőle. Írója akkoriban még középiskolai tanárként dolgozott, alig jött ki a fizetéséből, és ehhez a történethez nem fűzött komolyabb reményeket – kezdetben novellának szánta, de nem volt vele elégedett. Végül ki is dobta, az anekdota szerint felesége bányászta elő a szemetesből, és ő győzte meg a pályakezdő írót, hogy érdemes kidolgoznia az ötletet. Egy visszaemlékezésben afféle fordított Hamupipőke-történetnek nevezte a Carrie-t, amelyet a Rosemary gyermeke és az Ördögűző című filmekkel állítanak párhuzamba.
https://cdn.libreka.de/cover/574c8bb0-3872-4a3a-9cef-4abb5d76ba01/m weniger anzeigen expand_less
Versandkostenfreie Lieferung! (eBook-Download)
Als Sofort-Download verfügbar
- Artikel-Nr.: SW9789635044740450914
Bewerten
- Artikelnummer SW9789635044740450914
-
Autor
find_in_page
Stephen King
- Mit find_in_page Kornél Hamvai
- Verlag find_in_page Európa Könyvkiadó
- Seitenzahl 288
- Veröffentlichung 14.12.2021
- Barrierefreiheit
- Keine Angabe: Keine Informationen zur Barrierefreiheit bereitgestellt
- ISBN 9789635044740
- Mit find_in_page Kornél Hamvai
Andere kauften auch
Andere sahen sich auch an






